Csiga csoport
-

Óvodai életünk minden napján igyekszem harmónikus személyiségfejlődést biztosítani a gyerekeknek, hogy boldog és kiegyensúlyozott életük legyen. Az egész világ, közvetlen környezetünk, az élővilág tiszteletére, védelmére, hagyományaink ápolására és megbecsülésére tanítom őket. Segítem a gyerekeket, hogy olyan képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezzenek az óvoda végére, amelyek az eredményes életvezetés szempontjából lényegesek, segítik egyéni céljaik megvalósítását.
1993-ban születtem Cegléden. Már kisgyermek korom óta érdeklődöm az óvodás korosztály iránt, így nem volt kérdés, hogy ezt a hivatást választom. 2016-ban szereztem diplomámat Kecskeméten, ezt követően lettem a nyárlőrinci óvoda kollektívájának tagja. Teljes mértékben tudok azonosulni az óvoda programjával és arculatával, ezért hosszú távra tervezve 2019-ben Nyárlőrincen telepedtem le férjemmel. 2020-tól vezetem óvodánkban a „Mesevilág” anyanyelvi tehetségműhelyt. Pedagógiai munkám során fontosnak tartom, hogy minden gyermekhez megtaláljam a hozzá tartozó kulcsot. A rám bízott gyermekeket szeretettel nevelem és gondozom, egyéniségüknek, fogékonyságuknak, fejlettségi szintjüknek megfelelően. Fontosnak tartom, hogy fogadják el a különbözőségeket, legyenek segítőkészek és nyitottak a világra. Érdeklődő vagyok minden olyan felé, mely segíti szakmai fejlődésemet.

Plangárné Hajdu Anita (jelenleg gyesen)

Kiss Zoltánné
(Erzsike néni)A Csiga csoport dajka nénije vagyok. 2008-óta dolgozom ebben az óvodában, két gyermekem is ebben az intézményben töltötte boldog kisgyermek éveit. Szerencsésnek érzem magam, mert négy kis gyöngyszem nagyija lehetek fiam és lányom jóvoltából! Szeretem a munkám, hiszen olyan közegben lehetek, ahol igazán jól érzem magam! A gyermekek hálás és őszinte szeretete megkönnyíti a mindennapok nehézségeit is!!